Start Blog

Az igazságot élni kell, nem tanítani.
/Hermann Hesse/

Így tanítja meg az ellenzék a középiskolásoknak, hogy soha semmit nem fognak elérni

2018. december 31. 11:52 - _start_

Hadházy Ákos pár hete, december 16-án, vasárnap, 21 óra magasságában azt mondta a propagandát ontó köztévé székháza előtt:

“Addig nem jövünk ki, amíg be nem olvassák, tartsatok ki”.

Ezzel arra az öt pontra gondolt, amit korábban a Momentum fogalmazott meg, pont azért, hogy felolvassák a köztévében.

Hétfő este 20:30 körül a képviselők, anélkül, hogy követeléseiket beolvasták volna, kijöttek a köztévé székházából. 24 órát sem bírtak ki. Nem aludtak talán? Ez minket hol érdekel, ki mondta nekik, hogy ne aludjanak? Tucatnyian bent voltak, miért nem váltották egymást? Ja, azt már meg kellene szervezni, és hát, a szervezés, na, az az elmúlt években sem ment.

A mostani tüntetések mindennél nagyobb hullámot kelthettek volna, mert az elégedetlenség erős, az érdeksérelem valós. A Fidesz hosszú idő óta először egyszerre sértett meg több társadalmi réteget. Az elnyomást szimbolizáló és azt gyakorlatilag is megvalósító köztévé székházán ma már a hamut kellene oltani.

De hogy ez nem így van, az ellenzék politikusainak köszönhető. Ugyanaz a kör, akiket már láttunk annyiszor, akik tényleg nem képesek semmit elérni. Visszavezették az dühös tömeget lábvízországba. És velük az országot is az apátiába.

Hétfőn este már ételt meg italt osztottak a tüntetésen a propaganda főhadsziállását védő rendőröknek is, az erő mutatása nem volt már sehol, ahogy a képviselők sem a székházban. O1G és az értelmetlen rigmusok, amik maroknyi, amúgy is mindenért tiltakozó csoport összetartását szolgálják. Sehol nincs már az, hogy a rabszolgatörvénnyel és a különbíróságokkal megsértett százezreket elérje bármilyen üzenet. Az ellenzék politikusai szarnak magasról rájuk. Vagy fizetettek (mint Molnár Zsolt) vagy gyávák (az MTVA-ba órás késéssel érkezők) és buták (Kunhalmi és Szél).

Image result for hadházy mtva

Az ellenzéki népképviselet addig ment, amíg a tömeg nyomása belendítette őket a székházba. Egyszer próbálkoztak. Aztán fingjuk nem volt, mit csináljanak. Nekiálltak szülinapozni, miközben január egytől a dolgozó emberek szívni fognak. Miközben az állammal vitatkozó cégeknek nem lesz hova fordulni. Szülinapoztak, és az első adandó alkalommal, amikor a színpadról (előre szépen megbeszélten, anyád, Molnár Zsolt) felszólították őket, hogy jöjjenek ki, kijöttek, hogy ott aztán mennyi semmitmondó faszságot hordtak ott össze, arról már többen írtak. A tömeg skandálta, és? Látott már valaki olyan tömeget, aminek legalább egy része nem skandál el bármit, amit mondanak nekik?

Nem képviseltek tovább minket - mert gőzük nem volt, hogy kell, utasítás pedig nem jött. De hát honnan is tudnák, mi a népképviselet, sosem tették. A Parlamentben évek óta nem tud érdemi munka folyni, és bár erről nem ők tehetnek, a végeredmény mégis csak az, hogy tulajdonképpen, a gyakorlatban nem csinálnak semmit.

Most tehettek volna. Legalább annyit, hogy kitartanak bent. Képviselik a magyarok érdekeit. Nem mennek el, amíg ki nem dobják őket. De nem. Az első adandó alkalommal kijöttek. És ezzel szépen megtanították a tömegben lévő rengeteg fiatalnak, köztük középiskolásnak, hogy hogyan nem fognak elérni soha semmit. Mert ha még 24 óráig sem tartod a szavad, úgy se lesz semmi, sőt az egyre fogyó tömeg tehetetlenségében tapsikolni fog a hőstettednek, hogy egyszer majdnem 24 órán át csináltál valamit. Bár végig nem bírtad vinni, és meg sem próbáltad.

Ha pedig szépen megtanultuk, hogy ez úgysem sikerülhet, maradnak az álcselekvések, mint a profilképcserélgetés. O1G, és akkor majd minden jó lesz. Meg kisvasutas kép a székházon. Csak azt a kérdést ne kelljen feltenni, hogy tulajdonképpen a képviselőink miért is jöttek ki a székházból. És azt, hogy miért is nem mentünk inkább be hozzájuk. Szégyen. Ez már a rendszer ellenzéke? Lófaszt.

Reménykeltő fejlemény ugyanakkor, hogy az ellenzéki politikusok brutális bénázása sem állította meg a rabszolgatörvény elleni vidéki tiltakozásokat. Meglátjuk, mit hoz 2019.

1 komment
Címkék: vádirat

A bejegyzés trackback címe:

https://startblog.blog.hu/api/trackback/id/tr314525034

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2018.12.31. 12:32:37

Szerencsére a ballib álforradalmárak se veszik komolyan saját magukat.
süti beállítások módosítása